Szezonja van a kátyú-baleseteknek
2020. január 27., hétfő
A kátyú okozta károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik a kátyúbiztosítást kínáló társaságok tapasztalatai szerint. Az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért érdemes biztosítással felkészülni a váratlan esetekre – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
 
A téli fagyok igen súlyosan meg tudják rongálni a közutakat, ezért most kezdődik csak az igazi „kátyúszezon”. Az úthibák javítása általában tavasszal kezdődik meg, gyakran nyár elejéig is elhúzódik, addig viszont számtalan autót tesznek tönkre minden évben.

A kátyúk okozta leggyakoribb kár a defekt, illetve a felni sérülése, de előfordul futómű-károsodás is sőt, akár balesetet, személyi sérülést is okozhat a kátyú. Az átlagos kárösszeg pár tízezer forint, azonban a futóműben okozott kár akár a többszázezret is elérheti.

Fontos tudni, hogy bár az utak állapotáért az út fenntartója felel, azonban a káreseményt mindig a kárt szenvedett autósnak kell bizonyítania A kátyús balesetekhez akkor is érdemes rendőrt hívni, ha nem történt személyi sérülés, mivel a hatósági jegyzőkönyv fontos dokumentum lehet a bizonyítási eljárás során. Az esetet mindig alaposan dokumentáljuk: készüljön több irányból is fénykép a kátyúról, az autóról, a helyszínről és jól láthatóan a keletkezett sérülésről. Ha a balesetet más is látta, érdemes feljegyezni a tanú vagy tanúk elérhetőségét.

A bejelentéssel a károsultnak a közút fenntartójához kell fordulnia. A bejelentésnél közölni kell az esemény idejét, pontos helyét, valamint, hogy milyen körülmények között történt a baleset. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen készült hatósági jegyzőkönyvet, valamint a fényképfelvételeket, tanúnyilatkozatokat, továbbá – amennyiben rendelkezik vele – a kár összegét igazoló javítási számlát. A kár pontos összegének tanúsításához feltétlenül kérjünk számlát a gépjármű javítási munkálatairól, és őrizzük is meg a procedúra befejezéséig, továbbá érdemes lehet az esetlegesen kicserélt alkatrészeket is megtartani.

Ha több gépjármű is károsodott, azokat külön-külön is be kell jelenteni, az autók sérüléseit ugyanis egyenként számolják el. Személyi sérülés esetén az orvosi dokumentációt is be kell mutatni. A bejelentéshez ne felejtsük el csatolni a forgalmi engedélyről készített másolatot! Szükség esetén hiánypótlásra is felszólíthatják a bejelentőt, ezért érdemes e-mail címünket is megadni.

Kátyúkár biztosítás esetén nem az útkezelő, hanem a saját biztosítónk felé jelenthetjük be a kárt. A biztosító kifizeti a kártérítést, majd utólag rendezi azt az illetékes közútkezelővel. Itt is rendkívül fontos a részletes dokumentáció, ennek hiányában ugyanis a biztosító sem tud fizetni. Mint ahogy akkor sem, ha a megengedettnél gyorsabban hajtott az autós, vagy figyelmeztető tábla jelezte az úthibát.

Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, akár évi 2-3 ezer forintért. A kátyúkár biztosítást az hívta életre, hogy az ilyen károk átlagos összege 20 ezer forint körüli, a casco biztosítások önrésze pedig ettől jellemzően magasabb.



Egyes biztosítóknál létezik olyan szolgáltatás is, amely a kár – meghatározott limitig történő – megtérítése mellett egyfajta jogsegély-szolgáltatást is nyújt, eljár az út kezelőjénél a biztosítási limitet meghaladó kártérítés megfizetése ügyében.

Forrás: autoszektor.hu


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft