A fővárosiak biztosítják legkevésbé lakásaikat!
A GfK biztosításpiaci felmérésének adatai szerint 2015 első fél évében a magyar felnőttek 68 százaléka, azaz tízből heten rendelkeztek lakásbiztosítással. A fennmaradó 30 százalék otthonát nem védi biztosítás, igaz csak közel 70 százalékuk rendelkezik saját lakással - írja az MTI.
A lakásbiztosítással rendelkezők nagyobb arányban a Nyugat-Dunántúlon és Pest megyében élnek - e két régióban a lakásbiztosítással való ellátottság 81, illetve 70 százalékos, míg a fővárosban a legalacsonyabb, 60 százalék.

Az ingatlanbiztosítás fontosságának felismerése az életkorral, illetve ezzel összefüggésben a saját lakásba költözéssel nő: az otthonukat biztosítók hányada a 40 évnél idősebbek körében a legmagasabb, 70 százalékot is meghaladó.

A GfK rendszeres, negyedévente készülő felmérése szerint a lakásbiztosítással nem rendelkezők közül minden harmadik a 18-29 éves korosztályba tartozik, minden ötödik pedig 30-39 éves. Az ingatlanjukat nem biztosítók jellemzően a fiatal, 20-29 éves korosztály tagjai, akik saját lakással még nem rendelkeznek, főleg albérletben élnek.

Az adatok arra is rámutatnak, hogy azok, akiknek egy háztartásban élő gyerekük van, magasabb arányban rendelkeznek lakásbiztosítással (76 százalék), mint a nem gyermekkel együtt élők (66 százalék).

A lakásbiztosítással nem rendelkezők körében az átlagnál magasabb az alacsony jövedelműek aránya, körülbelül egyharmaduk rendelkezik gépjárművel, 30 százalékuk nem használja az internetet. A lakásbiztosítással nem rendelkezők jellemzően más biztosítási formákkal sem rendelkeznek - körükben alacsonyabb az életbiztosítást, balesetbiztosítást kötők aránya. A lakásbiztosítás kötésétől eltekintők egyharmada városban, 26 százaléka községben él és 21 százalékos arányt képviselnek körükben a Budapesten élők - derül ki a GfK tanulmányából.

Forrás: Biztosítási szemle


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft